Valamit már nagyon az elején szeretnék tisztázni: a friss édesanyák egyáltalán nem szeretik, hogy - ha még csak egy kis időre is -, de valaki elkéri tőlük a kisbabájukat azzal a felkiáltással, hogy: "Hadd tartsam egy kicsit!".

Egyrészt azért nem, mert az édesanyának meglehetősen szokatlan és furcsa érzés, az, hogy egy idegen veszi kézbe, ölelgeti, ringatja a kisbabájukat.
És ezenkívül van egy másik dolog is, amiért ezt, mi kisbabás anyukák nem szeretjük.

Én vagyok a baba védelmezője

Én vagyok a gyermekem védelmezője, aki mindent megtesz azért, hogy megvédjem őt a bánattól, fájdalomtól, a szenvedéstől, a világ minden gonoszságától. Tudom, hogy erre csak egy bizonyos határig van lehetőség, mert a gyerekem el fog esni, boldogtalan lesz, és egyszer majd csalódni fog a szerelmében, akiért könnyeket fog hullajtani.
De azoktól a gondoktól, amiktől megvédhetem őt, meg is fogom védeni, és ha még én irányíthatom azt, hogy elkerülje a teljesen felesleges bánatot, akkor azt meg is teszem.

Én szeretném, ha a gyermekem meghallgatásra és megértésre találna, fontos, hogy biztonságban érezze magát a kezdek kezdetétől. Úgy, ahogyan az egészen pici babák a nagyobb gyerekek is anya és apa mellett érzik magukat a legnagyobb biztonságban.

Ha a kisbabámat átengedem egy idegennek, megfosztom őt a tökéletes biztonságérzettől, és tudom, hogy a kisbabám emiatt sírni fog.
De én ennek elejét tudom venni úgy, hogy nem engedem ki a karjaim közül. Félreértés ne essék, ez nem jelenti azt, hogy egy "anyámasszony katonáját" vagy egy elkényeztetett, félrenevelt gyereket akarok önző módon csak magamnak nevelni. Nem! Ez nálam annyit jelent, hogy a babámnak szeretném a teljes biztonságérzetet nyújtani.

Engedni kell a babát, hogy a saját tempója szerint élje meg az érzéseit

Én is, ahogy a többi édesanya is azt szeretném, hogy a kisbabám megtanuljon bízni önmagában és az érzéseiben. Ha egy személytől ő fél, akkor meg szeretném hagyni neki a lehetőséget, hogy leküzdje a negatív érzéseit, hagyni szeretném, hogy szépen, lassan, a maga tempójában szokjon hozzá az illetőhöz.
Ezzel azt szeretném elérni, hogy ha majd nagyobbacska lesz, akkor merjen mások felé nyitni, hogy örömmel töltse el, ha új emberekkel ismerkedhet össze, hogy új dolgokat fedezhet fel. Ehhez engedni kell, hogy mindent a saját tempójában éljen meg, és eközben az ilyen helyzeteket nem szabad rákényszeríteni.

Számomra fontos, hogy a gyerekem már időben megtanulja azt, hogy a teste felett csakis ő maga rendelkezhet! Ahogy csecsemőkorában sem fogom engedni, hogy bárki emelgesse, kézbe vegye, úgy azt is elmagyarázom neki később, hogy igenis joga van nagymamának és nagypapának elmondania, hogy ő most nem szeretne puszit adni.
Meg fogom akkor is védeni, ha egyszerűen nem akarja a vadidegen rokonokat megölelni. És meg fogom védeni, ha bárki emiatt majd megszólja.

A gyerekemnek is lehetnek saját döntései

A gyerekem úgy fog felnőni, hogy nem baj az, hogy ha valamit kellemetlennek érez.
Meg szeretném neki tanítani azt is, hogy ne azért tegyen meg valamit, mert az másnak tetsző dolog, ne másnak akarjon kényszeresen megfelelni, hanem azért tegyen meg valamit, mert azt ő maga is szeretné.

Nem akarok elkényeztetett gyereket nevelni, nem is fogok. A gyerekem meg fogja azt a személyt ölelni, akihez jó érzéssel és örömmel bújik hozzá. Ellenben, ha nemet mond, akkor majd udvariasan fogja ezt megtenni.
Szeretném, ha a gyerekem idejekorán megtanulná, hogy hol vannak a testi határai, és ahhoz, hogy ezen a tanulási folyamaton végigmenjünk, én már időben tiszteletben is tartom azokat.

Hát, ezért nem szeretném, ha valaki "csak úgy" megkér rá, hogy: "Na, hadd vehessem fel egy kicsit! Olyan cuki!"...

Forrás: Külföld
Fotó: Freepik