5 tabuélelmiszer, amit kerülj, ha csecsemőnek készítesz ételt! Védőnő tanácsai

• Szerző: Pálinkás Zsanett

Baba hozzátáplálása: 5 összetevőt sorolunk, amellyel több mint körültekintően kell eljárni a babareceptek esetén - nehezen emészthetősége, allergizáló hatása, esetleges nehézfémterheltsége és egyéb veszélyek miatt. Pálinkás Zsanett védőnő írása.

Melyek azok az összetevők, illetve hozzávalók, amelyekkel babák esetén nagy gonddal és körültekintéssel kell eljárni? Erről kérdeztük Pálinkás Zsanett védőnőt, aki hozzátáplálási tanácsaival segít a kérdést tisztázni. Vendégszakértőnk írása következik.

Baba hozzátáplálása: mindig kövessük a fokozatosság elvét

A hozzátáplálás 6 hónapos kortól javasolt anyatejes és tápszeres babák esetében is, hiszen a legtöbb baba ekkora áll készen arra, hogy más ételeket is megemésszen a pocakja, valamint megtanuljon kanállal enni és elfogadja a különböző állagú ételeket.

Gyermekorvos javaslatára olykor korábban is megkezdődhet a baba új ízekkel való ismerkedése. Ebben az esetben is fontos, hogy az anyuka kövesse a fokozatosság elvét.

  • Egy új ízt legalább 5 napig kapjon a baba és figyelje a reakciókat.
  • Egyszerre csak egy új íz legyen bevezetve a pici étrendjébe, mert allergiás reakció esetén így a legkönnyebb kiszűrni mi okozhatja a tüneteket.
  • Az is fontos, hogy a baba életkornak megfelelően javasolt ízekkel ismerkedjen.
  • Ha otthon készíti, az anyuka a baba ételeit figyeljen arra, hogy a lehető legfrissebb termékeket vásárolja, válasszon biotermékeket, vagy érdeklődjön alaposan utána a termék származásának és lehetőség szerint idényzöldségeket és ¬gyümölcsöket részesítse előnyben.

Gyakran érkezik kérdés hozzánk az alábbi ételek bevezetésével kapcsolatban.

5 élelmiszer, amit nem mindegy mikor vezetsz be gyermeked étrendjébe

Méz - várandósokra, babákra is veszélyes lehet

1 éves kortól lehet bevezetni.
A méz tartalmaz vitamint és ásványi anyagot, azonban mikrobákat, baktériumokat szintúgy, ami miatt fontos hőkezelni. A Clostridium botulinum, amely a botulizmus betegséget okozza a mézben is megtalálható. A botulinum toxin kis mennyiségben bejutva a szervezetbe is nagyon veszélyes lehet. Rossz minőségű, rosszul hőkezelt méz kifejezetten a várandósok és babák számára veszélyes.

A méz ezen felül allergizálhat is. Amennyiben a családban van allergiás megbetegedés vagy a babánál jelentkeztek allergiás tünetek korábban gyermekorvossal javasolt átbeszélni az anyukának a méz bevezetésének idejét. A méz bevezetése fokozatosan történjen csakis kis mennyiségben kapja a baba bevezetés után is (2-3 kiskanál) és lehetőleg egyféle mézet kapjon. például akácméz, hársméz.

Olajos magvak - allergizálhat és fulladásveszélyes

Az olajos magvak értékes tápanyagokat tartalmaznak, valamint magas a zsírtartalmuk, főként telítetlen zsírsavak találhatók benne. Az olajos magvakat 1 éves kortól javasolt fokozatosan bevezetni a gyermek étrendjébe darált, őrölt formában. Szemesen az olajos magvakat csak később, óvodáskorban (4-5 évesen) ajánlott, mert az apró, kemény magvakat a gyermekek könnyen félrenyelik.

Mogyoróra különösen ügyelni kell
Főként a mogyoró bevezetése esetében javasolt gyermekorvossal is átbeszélni az időpontot. Ha allergiás a gyermek vagy a családban van mogyoróallergiás, akkor az orvos dönthet úgy, hogy a baba étrendjébe a mogyorót 2 éves vagy akár 3 éves kor alatt ne vezesse be az anyuka. Mogyoróallergiát a földimogyoróban található fehérje váltja ki, a mogyoróban található fehérjéhez hasonló van a dióban, mandulában, pisztáciában, kesudióban és más olajos magvakban is.  

Mogyorót tartalmazhatnak a kedvelt mogyorókrémek, fagylaltok, jégkrémek egy része, sok süteményben, péksüteményben, müzliben, gabonapehelyben, csokoládéban is található mogyoró, dió vagy mandula. Ezeket az élelmiszereket 12 hónapos kor alatt nem javasolt bevezetni a baba étrendjébe, de vendégségben, idősebb testvértől bizony a kicsi közelébe kerülhet, ezért figyeljen az anyuka! Fontos, hogy az olajos magvak, főként a mogyoró bevezetésének ideje alatt, 3-5 napig más új ételt ne kapjon a gyermek.

Gomba - hasfájást okozhat

Csakis ellenőrzött forrásból származó, bevizsgált gombát kapjon a gyermek, és azt kis mennyiségben, 2 éves kor felett, hiszen nagyon nehezen emészthető, megterhelheti a kisded pocakját.

Vadhúsok, tenger gyümölcsei - ólom- és higanyszennyezett is lehet

2 éves korig nem javasolt ezek adása.
A vadhús sovány fehérje- és kiváló vasforrás, azonban az ólomgolyóval kilőtt vad húsa az ólomszennyezettség miatt a várandósok és gyermekek számára veszélyes lehet.A vadhús nehezen emészthető hús, ezért is csak 2 éves kortól javasolt bevezetni a kisded étrendjébe.
 
A tenger gyümölcsei szintén ólom- és higanyszennyezettség veszélye miatt 2 éves kortól javasoltak és csak is kis mennyiségben.
Ellenőrzött, megbízható tengeri herkentyűket és vadhúst kapjon a gyermek 2 éves kor felett is. Itt is a fokozatos bevezetés javasolt, mint minden új íz esetében. A bevezetési időszakban 3-4 napig más új ízt ne kapjon a kisded.

Tojás - az egyik leggyakoribb allergén babáknál

Az egyik leggyakoribb táplálékallergén a kisbabák étrendjében a tojás. Az egészséges babának 8 hónapos kortól vezethető be a tojássárgája fokozatosan az étrendjébe. Tojásfehérjét azonban csak 1 éves kor után kaphat a kisbaba. A tojássárgáját, a gyümölcsökhöz és zöldségekhez hasonlóan, fokozatosan kell bevezetni és figyelni kell a baba reakcióit.

A tojásban jelentős mennyiségű A-vitamin, D-vitamin, folsav, vas, cink és omega-3 zsírsav található. Amennyiben a gyermekorvos nem tartja ellenjavalltnak, 8 hónapos kortól fokozatosan bevezetheti anyuka a kisbaba étrendjébe a tojássárgáját. Azonban, ha allergiára utaló tünetek voltak korábban a babánál, vagy van allergiás megbetegedés a családban, akár 1 éves korig is várni kell a bevezetésével. Mindenképpen beszélje meg gyermekorvossal az édesanya  a bevezetés idejét!

Tojás bevezetése babáknál
Az első napon kaphat egy negyed főtt tojássárgáját, második napon egy felet és harmadik napon egy egész főtt tojássárgáját is ehet a baba, ha ízlik neki. A tojássárgáját önmagában vagy főzelék tetejére morzsolva javasolt adni. Ez a 3 nap számít bevezetési időszaknak, ezt követően hetente 1 alkalommal javasolt adni 1 darab főtt tojássárgáját a kisbabának.

"Az 1 éves baba nem egy mini felnőtt"

A hozzátáplálás megkezdése után is fontos, hogy a gyermek naponta életkornak megfelelő folyékony tejalapú táplálékot (elsődlegesen anyatej, annak hiányában tápszer, gyerekital) kapjon. Ezt kihangsúlyoznám, mert a kisded 1 év felett nem mini felnőtt. Táplálkozására továbbra is fontos figyelni, hiszen egészen 3 éves korig intenzív fejlődésben van a szervezete.

Szakértő: Pálinkás Zsanett védőnő, babatáplálási tanácsadó.
A Nutriklub tanácsadójaként 7 éve segíti a hozzám forduló várandós és kisgyermekes édesanyákat tanácsaival. Folyamatosan támogatja az anyukák felkészülését gyermekük érkezésére, a kisbabák táplálására és szoptatására, gondozására egyaránt.

Fotó: Freepik