Akár órákkal a strandolás után is jelentkezhet a másodlagos fulladás, ami életveszélyes is lehet! Hogyan kerüljük el?

A másodlagos fulladás bár ritka, de gyakrabban érinti a gyermekeket, mint a felnőtteket. Általában olyankor kerül folyadék a tüdejükbe, amikor például a vízben hevesebben játszanak, vagy ha valaki a víz alá nyomja őket, illetve amikor úszni tanulnak. Mik a jelei? Hogyan kerülhető el?

Az említett esetekben tulajdonképpen a tüdőbe került víz irritálhatja a tüdőt, és ennek akár halálos következményei is lehetnek.  Nagyon ritkán előfordulhat, hogy a tünetek csak jóval később, akár néhány óra elteltével jelentkeznek. Az úgynevezett másodlagos fulladás azt jelenti, hogy a belélegzett víz felgyűlik a tüdőben, és irritálja a szöveteket, tüdőödémát és légzési nehézségeket okoz, ez pedig halált is okozhat.

Száraz és nedves fulladás

Bár nem hivatalos orvosi szakkifejezések, megkülönböztethetünk száraz és nedves fulladást, illetve másodlagos fulladást. Nedves fulladás során a tüdőbe folyadék kerül, a másodlagos fulladás is ebbe a kategóriába tartozik.

Száraz fulladás esetén azonban a tüdőbe nem kerül folyadék, mégis bekövetkezik a fulladással összefüggő oxigénhiányos állapot. Ennek oka általában gége görcse, mely általában annak hatására következik be, hogy a torokba hirtelen nagyobb mennyiségű víz kerül. A görcs hatása, hogy a folyadék nem kerül a tüdőbe, ám az élethez nélkülözhetetlen levegő sem. A száraz fulladás a szakemberek szerint a vízbe fulladásos esetek mintegy 10-15 százalékában fordul elő.

Száraz fulladásnak tekinthető az is, amikor hirtelen nagyon hideg víz éri a testünket, és az ennek hatására kialakuló sokk következményeként leáll a szív.

A másodlagos fulladás gyakrabban érinti a gyerekeket

A másodlagos fulladás során a légutakba, illetve a tüdőbe folyadék kerül. Ezt általában ösztönösen kiköhögjük, de előfordulhat, hogy nem tudjuk a folyadékot maradéktalanul eltávolítani. A folyadék összegyűlik a tüdőben, és tüdőödémát okoz. Ez részben irritáló hatású, részben pedig akadályozza a megfelelő gázcserét, vagyis az oxigén felvételét és a szén-dioxid eltávolítását. A tüdőödéma, illetve a másodlagos fulladás éppen ezért rendkívül komoly, életveszélyes állapot, mellyel haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!

A másodlagos fulladás szerencsére igen ritka jelenség, de gyakrabban érinti a gyermekeket, mint a felnőtteket. Általában teljesen hétköznapi cselekedetek során kerülhet folyadék a tüdejükbe:

például a vízben való játék során, ha valaki a víz alá nyomja őket, vagy amikor úszni tanulnak. A másodlagos fulladásra jellemző tünetek a vízzel való érintkezés után néhány órával, esetleg egy nappal később jelentkeznek.

Mik a jelei a másodlagos fulladásnak?
A tünetek közé tartozhat a köhögés (mely esetenként rózsaszínes, habos is lehet), a mellkasi fájdalom, az extrém fáradtság, a légzési nehézségek, a sápadt bőr, a fokozott izzadás, és a viselkedés megváltozása.

A száraz fulladás megelőzése - ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket

A másodlagos fulladás igen ritka jelenség, és a megelőzéséért nem tudunk különösebben sokat tenni. A legfontosabb, hogy az általános biztonsági szabályokat tartsuk be, például ne hagyjuk felügyelet nélkül fürdeni a gyermekeket, ne fürdőzzünk tiltott helyen, vagy ott, ahol nincsenek megfelelően képzett vízi mentők. Fürdőzéskor, úszáskor kerüljük az alkohol, illetve a tudatmódosító szerek fogyasztását!

A száraz fulladás megelőzéséhez tartsuk csukva a szánkat, amikor a vízbe merülünk, ugrunk - így ugyanis elkerülhetjük, hogy a víz hatására bekövetkezzen a gége görcse. A hideg vízbe pedig csak fokozatosan menjünk bele. Akinek szívproblémái vannak, lehetőleg teljesen kerülje el a hideg vízben való fürdőzést!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Fotó: Freepik