Különleges képességeik vannak azoknak a gyerekeknek, akik a bal kezükben tarják a babájukat

• Szerző: Papás Mamás Magazin

A tudományos vizsgálatot mind kisfiúkon, mind pedig kislányokon elvégezték.

Arról korábban már írtunk, hogy az édesanyák 80%-a bal karjában tartja a csecsemőjét, ami mind a babának, mind pedig az anyukának kedvez, ugyanis így tudják egymás mimikáit a leginkább megfigyelni.

A jobb agyféltekénk felelős az érzelmekből és az arc felől érkező információk feldolgozásáért. Ez fontos szociális kiindulópont az ember számára, hiszen annak megfelelően viselkedik, hogy milyen benyomásai vannak a másik félről.
Mivel az agy és szem közötti neurológiai hálózatok "kereszteződnek", ezért a jobb agyfélteke úgy tudja leginkább észlelni a látottakat, ha a néznivaló a bal oldali látómezőben helyezkedik el.

A gyerekek bal kezükben tartják a babájukat

Egy korábbi londoni tanulmány szerint a fenti megállapítás szintén igaz a kisgyermekekre. Nyilvánvaló az is, hogy azok a gyerekek, akik bal kezükben tartják, a játék babájukat magasabb szintű szociális képességekkel bírnak, mint azok a társaik, akik a jobb kezükben, sőt, a kognitív teszteket is jobb eredménnyel végzik el.

Hogyan történt a vizsgálat?
98 fiút és lányt (4-5 éves korosztályból) vontak vizsgálat alá. A gyerekek különböző tárgyakat kaptak a kezeikbe, amiket tartaniuk kellett, továbbá kaptak egy hagyományos párnát, és egy olyat is, amin egy kezdetleges arcot ábrázoló három pont szerepelt.

A babák a 3-pontos párnához úgy viszonyultak, mint egy babaarchoz. A hagyományos párnát különféle módokon tartották, míg a ponttal ellátott párnát úgy kezelték, mintha játék baba lenne, kézbe vették, és főleg a bal oldalukon tartották.
Tudósok szerint a magyarázat mélyen az evolúció gyökereiben keresendő.

Izgalmas összefüggés a kognitív és a szociális tesztek között

Miután megfigyelték a gyerekeket, párnájukat a kezükben hordozva, egy sor kognitív és szociális tesztet végeztek el rajtuk. Azok a gyerekek, akik bal kezükben tartották a babájukat, jobban teljesítettek ezeken a teszteken.
Dr. Gillian Forrester a tanulmány vezetője így magyarázta el a vizsgálat lényegét: "Úgy gondoljuk, hogy a bal oldali nézőterületen felbukkanó érzelmeket, arcokat vesszük könnyebben észre, amelyek a modern ember komplex szociális és érzelmi képességeihez szükségesek".

Azok a gyerekek, akik bal kezükben tartják a babájukat szociálisabbak, szívesebben követik a szabályokat, vagy például könnyebben osztják meg játékaikat másokkal.

Fotó: Freepik
Forrás: Külföld