Őssejt terápia autistáknak: Interjú az édesanyával, aki Magyarországról elsőként utazott Panamába, hogy "kigyógyítsa" kisfiát az autizmusból

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Egy magyar édesanya élménybeszámolója, aki 8 éves, nem beszélő autista kisfiával Panamába utazott őssejtterápiás kezelésre.

Egy mindenre elszánt szülő a világ végére is elmenne azért, hogy kigyógyítsa gyermekét az autizmusból. Nos, Kürti Zsanett és férje ezt meg is tette, Panamába utaztak, hogy 8 éves, nem beszélő autista kisfiukat őssejtterápiás kezelésben részesítsék. Zsanettel beszélgettünk, aki csak azért vállalata az interjút, mert úgy véli, hogy ezzel másoknak is segíthet.

Amikor évekkel ezelőtt először megismertem a Zsanettet, akkor éppen egy két hetes belgiumi hallásterápiáról tértek haza. Emlékszem, hogy már akkor lenyűgözött, hogy időt, pénzt, energiát nem kímélve, fogta 4 éves autista gyerekét, beültette az autóba, egyedül levezetett 12 órát, majd részt vettek egy hosszú és megterhelő hallásterápián - ide még a saját főzőedényeit is magával vitte, hogy a gyermeke diétáját maradéktalanul be tudja tartani. A következő alkalommal akkor kaptam rá fel a fejem, amikor Németországból érkezett meg egy angol nyelvű elektrofiziológiai képzésről, hogy kisfiát saját maga tréningezhesse.

László, az édesapa, akit Levi "Papának" szólít, sajnos nagyon sok időt tölt távol a családjától a munkája miatt, azért hogy a rengeteg költséges terápiát anyagilag finanszírozni tudják. A család anyagi hátterét ő egymaga biztosítja. Rengeteget olvas, tájékozódik az autizmusról, éjszakákon át bújja az internetet. Imádják egymást Levivel.
Zsanették teljes történetét itt olvashatod.

A céltudatos, minden áldozatot vállaló szülők a lehető összes terápiát kipróbálák gyerekükön, ami egy kicsit is segítségnek tűnt. Kisfiuk dinamikusan és látványosan fejlődött, ám a várt beszédbeindulás még mindig váratott magára. A sokat ígérő őssejtterápia gondolata már régóta lógott náluk a levegőben, de belevágni, csak az idén nyáron vágtak bele.

Őssejtterápiák az autizmus kezelésére: Mexikó, Kiev, Panama - mi a különbség?

- Jelenleg háromféle köztudott őssejtterápiás módszer létezik. Mi végül a legkorszerűbbnek számító, panamai őssejtterápia mellett tettük le a voksunkat - kezd mesélni Zsanett. - Az alapvető különbség a három között az, hogy a mexikói őssejtbeültetésnél saját csontvelőből nyerik ki az őssejtet, és azt fecskendezik vissza gerincvelő folyadékba. Tudomásom szerint két magyar család járt eddig Mexikóban. Kievben embrionális őssejtet használnak fel, ami annyiban lehet veszélyes, hogy ennél a módszernél már nagyon körültekintő őssejt leválogatás szükséges, ugyanis az embrionális őssejtek már elindultak a fejlődésben, és ha nem megfelelően ültetik vissza őket a betegbe, akkor abból akár daganat is kialakulhat.

Panamában a fenti két eljárással ellentétben teljesen más eljárást alkalmaznak. Itt köldökzsinórvérből kivett őssejtet ültetnek be a pácienseknek - ezeket császármetszéssel egészségesen született gyermekek köldökzsinór szövetéből nyert őssejtekből nyerik. Körülbelül 100 őssejtből 2-őt használnak fel, ezeket kezdik el szaporítani úgy, hogy osztódjanak, majd ültetik vissza a kezelés során. A köldökzsinór vérből nyert őssejtek olyan őssejtek, amelyek még nem specializálódtak funkciót ellátó sejtté.

- Nagyon leegyszerűsítve, a beültetett őssejtek aztán keresik a helyüket a szervezetben, autista gyerekeknél például képesek átvenni az agyban a hibás idegsejtek funkcióit. Az intravénásan beadott őssejteknek azonban időre van szükségük ahhoz, hogy a megfelelő helyre kerüljenek, ezért is kell néhány hónapot várni a kívánt eredményre. A panamai őssejtbeültetés még annyiban tér el a másik kettőtől, hogy ennél a módszernél ki is ürülnek az őssejtek, nem épülnek be máshova a szervezeten belül. Ha eredményes volt az őssejtbeültetés, akkor 1 év múlva meg lehet ismételni a beavatkozást - magyarázza az anyuka.

Milyen javulásra lehet számítani az őssejtterápia után?

Attól függően, hogy a szervezetben hol van a "hiba", eredményezhet az őssejtkezelés kisebb vagy nagyobb változást. Azoknál a gyerekeknél, ahol nem csak neurodegeneratív, hanem fizikai megbetegedés is jelen van (például jelentős bélrendszeri-immunrendszeri elváltozások), ott nagyon látványos tud lenni az őssejt beavatkozás.

- Sok szülővel beszélgettünk, akik a világ minden tájáról érkeztek Panama City-be, mi főképpen súlyosabb autista gyerek családjaival és mozgássérült felnőttekkel találkoztunk, sokan közülük már többedik alkalommal tértek vissza, mert pozitív változásokat tapasztaltak magukon vagy a családtagjaikon. Az ő beszámolóik szerint, egyik másik gyereknél azonnal jelentkezett a változás azzal, hogy megszűnt a hasmenés vagy hidegrázás, láz jelentkezett kísérő tünetként. Nálunk erre nem lehetett számítani, mert Levi már régóta étrend kiegészítőkkel megtámogatott, laborvizsgálatokkal ellenőrzött, speciális eliminációs diétát tart. Az ő immunrendszerét több féle terápiával hosszú évek alatt rendbe tettük.

"Egy héttel az őssejt beültetés után már látok apróbb eredményeket"
- Tudjuk, hogy ez nem úgy működik, hogy beadják az őssejteket, és minden egy karikacsapásra megváltozik. De én már, egy héttel az őssejtbeültetés után is látok apróbb változásokat, ami nálunk nagyon jelentős eredménynek számít. Sőt, kisfiam terapeutái 1 hét után azt jelezték, hogy Levi jóval rugalmasabb, önállóbb lett, és sokkal jobban figyel, mint előtte. Ha minden kedvezően alakul, akkor jövő augusztusban tervezzük, hogy visszautazunk Panamába.

"Este írtam egy emailt, reggelre már válaszoltak"
- A Stem Cell Klinika honlapján részletes tájékozót olvashatnak az érdeklődök, hogy az őssejt beültetés előtt mi mindent kér a klinika. Tőlünk például egy nehézfémterheléses vizsgálatot, pontosabban higany- és ólomterhelést, illetve egy lefordított diagnózist kértek. Ha valakit komolyan érdekel a kezelés, akkor nagyon hasznos segítség tud lenni a klinikát létrehozó orvos könyve - mondja Zsanett.

- A klinika rendkívül jól szervezetten működik. Tetszett, hogy azonnal válaszoltak bármilyen kérdésünkre. Este írtam egy emailt, reggelre már megérkezett a válasz. A kitöltött, visszaküldött jelentkezési lapot egy "árajánlat" követ, ami testsúly kilogrammonként változik, ugyanis ettől függ, hogy mennyi őssejtre lesz szükség a kezelés során. Az ár 16 000 - 17 000 USD között mozog. Erre jön még rá a repülőjegy ára. A család nem tudott volna Pananmába kijutni, ha nem kapnak másoktól segítséget.

A Stem Cell Klinika néhány feltételt kiköt, például nem lehet infekció a kezelés alatt, illetve antibiotikumot nem szedhetnek a gyerekek. Ez a pandas-os autista gyerekek esetén teszi nehézzé a döntést, hiszen nekik az antibiotikumokról teljesen le kell állniuk.



Első nap a Stem Cell Klinikán
- Az első nap vérvétellel kezdődik (pajzsmirigy-, májműködés, vírus szerológia), illetve különféle teszteteket kellett kitölteni a gyerek képességeire vonatkozóan. Kikérdeztek bennünket arról, hogy milyen fejlesztéseket kaptunk eddig, és azt is, hogy milyen célt szeretnénk elérni. Onnantól kezdve minden nap megszúrták a gyereket vénásan, ami szerencsére egyáltalán nem fájt neki.

A zárt, agresszív autista kisfú viselkedése gyökeresen megváltozott

- Láttunk egy olyan autista kisfiút, aki boldogan jött ki a vizsgálóból, és olyan összeszedetten közlekedett, rendezetten viselkedett közöttünk, mint bármilyen átlagos kisfiú. A szülein látszódott az őszinte lelkesedés. Ők mesélték, hogy ez a gyerek korábban egy rendkívül zárt és autoagresszív kisgyerek volt, aki a negyedik alkalom után, már messze máshol tartott, mint a kezelések előtt. Az elégedett szülők már a második gyereküket is elhozták a kezelésre.
- Általában, azokkal a családokkal, akik visszatérnek, a klinika felvesz egy interjút. A sok sikertörténetet a klinika fel is tölti a honlapjára, ott olvasható mind angol nyelven. Nem csak interjút vesznek fel, hanem a gyerek kognitív-szociális képességeit teszttel is mérik, és ezt hasonlítják össze alkalomról alkalomra - mondja Zsanett.

3 hónap után jelentkezik a javulás

- A kint tartózkodástól csöppet sem kell tartani. Csak Panama City-ig kell eljutni, ahol a reptéren már VIP táblával várják a családokat, onnan elszállítanak a szállodába, miközben rengeteg szóbeli és írásbeli tájékoztatást nyújtanak, megadják az időpontokat és a kezelőorvos elérhetőségét. A szállás és a kezelés egy csomagot képez.
Mi egy teljes hetet szántunk az őssejt kezelésre, szombat este indultunk itthonról, péntek reggel pedig már végeztünk Panama City-ben. A klinika pár hónap múlva kér visszajelzést. Ők úgy mondják, hogy 3 hónapot várni kell, míg beépülnek a helyükre az őssejtek - ennyi idő kell ahhoz, hogy az őssejt elkezdjen osztódni, megtalálja a helyét, és átvegye a hibás idegsejtek funkcióit, és látható eredmények szülessenek.


Levi megmutatja, hogy hova szúrták be a tűt

"Levi vidám..."

- Nagyon érdekes volt megélnem, ahogy a gyerekem a legnagyobb természetességgel, minden ellenkezés nélkül, szinte otthonosan mozgott a klinikán, közel nem erre számítottam. Jött-ment, nyújtotta a kezét, engedte a kezelést, és hagyta, hogy történjenek vele a dolgok.
Amikor Budapestre hazaérkeztünk, másnap Levi olyan dolgot tett, amit eddig még soha. Rámutatott a vénájára, ahol minden nap megszúrták, és azt mondta magától: "Levi vidám". Soha eddig nem mondott még ilyet... Akkor kezdtem érezni, hogy jó úton járunk... - meséli Zsanett.

Kürti Zsanettel a Soha többé autizmus! Facebook csoportban veheted fel a kapcsolatot.
Zsanették jövőre újra készülnek Pananmába, hogy folytassák az őssejt terápiát. Ha szeretnéd te is, hogy Levi beszéljen, illetve szívesen támogatnád a család követekző útját, anyagilag, akkor ezt a Go fund me / Help Levi to speak with stem cells segítségével erre a linkre kattintva könnyen megteheted.

"Ez az utolsó esély a beszéd beindítására" - Kertész Nikoletta Zita

A témában Kertész Nikoletta Zitát is megszólítottuk, aki jelenleg a legnagyobb autizmus témájú Facebook csoport, a Soha Többé Autizmus! Facebook közösség alapítója, ami mára több mint 4000 fősre duzzadt. - Évek óta kutatjuk édesanya sorstársaimmal a külföldön már bevált, de itt még nem alkalmazott lehetőségeket. Az őssejtterápia számomra 15 éve, értelmi sérült, epilepsziasebészeti agyműtéten is átesett nagyfiam miatt került a fókuszba, így azóta nyomon követem. Ma a közösségi média révén a külföldi szülőcsoportokban sok sikeres kezelésről olvashatunk. A világ minden tájáról levelezek szülőkkel, akik megosztják tapasztalataikat.

- Legtöbb szülő amiatt dönt végül az őssejtkezelés mellett, mert ez tűnik az utolsó lehetőségnek a beszéd beindítására. A beszélő gyermekek esetén a teljes beszédprodukció, figyelem, koncentráció, rugalmasság, szociális készségek, szorongás, dührohamok területén értek el eredményeket - mondja Kertész Nikoletta Zita.

Autizmus kezelése őssejtteápiával

"Évtizedek óta tudjuk már, hogy az őssejtek jelentős szerepet játszhatnak az agyat ért károsodások regenerációs folyamataiban" - nyilatkozta a HáziPatika.com-nak Dr. Joanne Kurtzberg. A Duke Egyetem kutatócsoportjával 25 autista gyermek fejlődését követték nyomon néhány éven keresztül. A gyermekeknek vérátömlesztéssel juttatták vissza szervezetükbe a köldökzsinórvérükből korábban vételezett, saját őssejtjeiket, majd azt vizsgálták, hogy ezzel milyen módon enyhítik az autizmus tüneteit.

A kutatók rendkívül izgalmas eredményt kaptak. "A kutatásban részt vett gyermekek kétharmadánál jelentős javulást figyelhettünk meg az autizmus tüneteiben. Már néhány hónappal az őssejt-terápiát követően jobban koncentráltak, nyitottabbakká váltak, a pánikszerű rohamok szelídültek és előfordulásuk is jelentősen lecsökkent. Egyes gyermekeknél - akik korábban nem vagy szinte alig kommunikáltak csak - a beszédkészség és a szókincs bővülését is megfigyeltük" - magyarázta a professzor. Ennek okát a kutatók abban látják, hogy az őssejtek segítenek az agyban lévő, sűrű kapcsolódási hálózatot "kibogozni", amely így az autizmus tüneteit is enyhíti.

Videók a témában

1. https://www.youtube.com/watch?v=UUg_av4v-rM&feature=youtu.be
2. https://www.youtube.com/watch?v=XLgfsJbUlJg&app=desktop
3. https://www.youtube.com/watch?v=QdAeiD3GIlg&feature=youtu.be&app=desktop