A nem iskolaérett gyereket több hátrány is érheti az iskolában - Pszichológus véleménye

Nem szabad sürgetni az iskolakezdést a pszichológus szakértő szerint.

Lemaradhat a tananyagban az a gyermek, akit nem iskolaéretten írattak be az iskolába - mondta Szakács Adrienn szakpszichológus az M1 aktuális csatornán.

ÓVÓNŐ: “NE AKARJUK SIETTETNI AZ ISKOLAKEZDÉST!” - MIKOR ISKOLAÉRETT EGY GYEREK? »»

A szakértő elmondta, azok, akik úgy kezdik meg az iskolát, hogy nem megfelelő a koncentrációképességük és a teherbírásuk, hamar elfáradnak, emiatt pedig nem tudnak odafigyelni a pedagógusra.
Kiemelte, éppen ezért nem szabad sürgetni az iskolakezdést, egy év is sokat segíthet a gyermeknek.

HAGYJUK-E MÉG EGY ÉVET OVIBAN A GYEREKET VAGY KÜLDJÜK ŐSZTŐL ISKOLÁBA? SZAKÉRTŐ VÁLASZOL »»

Az iskolaérettség testi, értelmi, érzelmi, szociális és pszichés alkalmasságot, felkészültséget jelent az iskolára. Az iskolakezdési időszakban a központi idegrendszerben komoly folyamatok történnek, amelyek által például a kéztőizmok alkalmassá válnak a ceruza tartósan helyes fogására, kialakul a domináns oldal, és a figyelem terjedelme is nő - ismertette a pszichológus.

ISKOLAÉRETTSÉGI TESZT - A TE GYEREKED ISKOLAÉRETT MÁR? DERÍTSD KI! »»

Nem egyezik meg a szülő és az óvoda véleménye? Mi a teendő?

A köznevelési törvény alapján minden gyermek tanköteles, aki az adott év augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét. Viszont ez nem jelenti azt, hogy minden hatéves gyermek készen is áll az iskolára. A jogszabályok szerint az iskolakezdésről az óvodavezető dönt, illetve szükség esetén (például véleménykülönbség esetén, nehezen megítélhető fejlettség esetén vagy halasztott iskolakezdés utáni további egy év óvodai nevelés szükségekor) kezdeményezi az iskolaérettség megállapítását. Tovább a cikkre »»

Forrás: MTI 2019. március 5.
Fotó: Freepik

 

Címkék: gyerekek