A szülő tudta, hogy koronavírusos a gyermeke, mégis bevitte az iskolába

30 gyerek került karanténba egy amerikai szülőpár miatt, akik úgy küldték gyermeküket iskolába, hogy tudták: a gyermek koronavírusos.

Hatalmas felzúdulást keltett az a massachusetts-i házaspár, akik úgy küldték iskolába gyermeküket, hogy tudták: koronavírussal fertőződött.

A szülők felelőtlensége miatt most 30 diákot zártak karanténba két hétre, és ítéltek ezzel otthoni tanulásra. A szülők azért vitték iskolába gyermeküket, "mert szerintük már nem voltak tünetei, és úgy vélték, már nem lehet veszélyes" - írja a Metro.

Annak köszönhető, hogy nem kellett még több gyermeket karanténba helyezni, hogy az iskola úgynevezett hibrid tanulási modellt követ, tehát egyesek hétfőn és csütörtökön mások kedden és pénteken vesznek részt tantermi órákon.

Mi a teendő, ha a gyermek koronavírus-gyanús?

A hazai előírás szerint a legfontosabb, hogy

tünetes, beteg gyermeket a szülőknek most nem szabad iskolába, óvodába engedni, mert azzal az egész közösség egészségét, és az iskola, óvoda zavartalan működését veszélyezteti. Fertőzésgyanús gyermeknek otthon kell maradnia, és a szülőnek telefonon kell értesíteni a gyermekorvost vagy háziorvost.

Melyek a koronavírus tünetei gyerekeknél?
A hatályos rendelkezés szerint a szülőknek, tanároknak fontos tisztában lenni a koronavírus-fertőzés tüneteivel, amelyek közül a leggyakoribban a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Emellett az új koronavírus-fertőzés egyik jellegzetes tünete az íz- és a szaglásérzékelés zavara, vagy elvesztése, amely sokszor az egyetlen tünet. Ha valaki a felsorolt tüneteket észleli a gyermekén, tanítványán, akkor a gyermeket nem szabad közösségbe engedni, még a legenyhébb tünetek jelentkezése esetén sem!

Továbbra is alapelv, hogy az a szülő, akinek a gyermeke koronavírus-fertőzés tüneteit mutatja, az telefonon hívja fel a háziorvost, vagy gyermekorvost, és ne vigye a rendelőbe a gyermeket. Amennyiben az orvos véleménye szerint a gyermeknél fennáll a fertőzés gyanúja, akkor az orvosnak a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend alapján kell eljárnia és kezdeményeznie kell a laboratóriumi vizsgálatot. Ennek eredménye határozza meg a további intézkedéseket.

Fotó: Freepik