10 dolog, amit kisbaba mellett megtanultam az első hetekben

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Újszülött baba mellett az első hetek egy csomó mindenre rádöbbentenek, amiről addig elképzelésed sem volt.

Újszülött baba mellett az első hetek egy csomó mindenre rádöbbentenek, amiről addig elképzelésed sem volt.

1. Sosem vagy egyedül

Sem a vécén, sem éjjel, sem nappal. Egyáltalán semmikor.

2. Sosem élvezed már úgy az étkezést, mint korábban

A romantikus vacsoráknak, nyugodt reggeliknek, ünnepi éttermezésnek búcsút mondhatsz egy időre. Az étkezést mostantól a gyorsaság és a funkcionalitás jellemzi: gyorsan harapsz valamit úgy, hogy az egyik kezedben egy hideg (kihűlt) maradékot, a másikban pedig a babát tartod, pedig egy relatív friss kutatás rávilágított arra, hogy az anyukák mentális egészsége függ a megfelelő étkezéstől.

3. Nem tudsz nyugodtan megzuhanyozni

Mivel nem akarod, hogy a baba sírjon, nem fekteted be a kiságyába, és hagyod magára, hanem a szemkontaktust szigorúan biztosítva, szépen beteszed a hordozójába, őt pedig a fürdőszobába, és úgy zuhanyozol le, mert így biztosítva van, hogy a baba nem fog sírni.
Vagy ha mégsem ezt a módszert választod, akkor fél perc alatt rekordsebességgel végzel (mialatt elgondolkozol azon, hogy indulhatnál a kisbabások olimpiáján villámzuhanyzás számban).

4. Mindig aggódsz valamin

Leginkább azon, hogy a baba még lélegzik-e... Nem bírod ki, félóránként a kiságyhoz lépsz, és megnézed, hogy minden rendben van-e.

5. Elképesztően sok fotót készítesz a mobiloddal

Hetente több száz fotót készítesz a babáról a telefonoddal, ami azért is teljesen normális, mert ő a legszebb a világon.

6. Eddig fogalmad sem volt róla, hogy mi az a fáradtság

Kisbabás anyaként a "fáradtság" teljesen más értelmet nyer. Eddig azt hitted, hogy az a fáradtság az, amikor 3 nap túlóra után hazaestél a munkából, és egy pohár bort sincs már erőd kitölteni, vagy hajnalig kimaradtál a barátnőkkel.
Ó, boldog tudatlanság! Hát, nem ez a fáradtság...

7. A baba nem alszik el magától, rád vár

A babákat ringatni, hintáztatni kell, vagy énekelni, dudorászni nekik, amíg el nem alszanak. A babák hiába álmosak, nem tudnak maguktól elaludni.

8. 112-es hívószám a barátod

Fejből tudod a segélyhívót, sőt, nem csak ezt, hanem az ügyeleti telefonszámokat, amik ki is vannak ragasztva a hűtőre. De mindegy, a lakás mely jól látható pontjára lettek kitűzve, mert ha álmodban felkeltenének, akkor is tudnád az orvos számát.

9. A kisbabád kakiját nem érzed büdösnek (a férjed igen)

Úgy cserélgeted mosolyogva a telerotyogtatott pelust, mintha virágillatú szappanokat szortíroznál jobbról-balra. Sőt, ezentúl semmit az égvilágon nem találsz undorítónak.

10. Soha ennyi dologra nem volt még "szükséged"

Egy csomó dologra szert teszel, mint például utazóágy, pihenőszék, etetőháló, aminek igazából a felére sem lesz szükséged, de megveszed, mert most olcsón hozzá tudsz jutni.

És mennyi mindent nem tudsz még: hogy a kapucsengő mindig akkor szólal meg, amikor a baba alszik, hogy a zokni a gyerek lábával együtt nő, hogy az a tartási póz a legkényelmesebb a babának, ami neked a legzsibbasztóbb, vagy, hogy az idegenek furcsa módon zavarba jönnek, ha 20xcentire tőlük elővillantod a cicit a szoptatáshoz.

Fotó: Freepik