Kisminkelte magát egy héttel a szülés után, vacsizni ment a férjével - az anyósa kiakadt

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Baj-e, ha egy fiatal csinos anyuka úgy érzi jól magát baba mellett, hogy ápolt? (A fotó csak illusztráció).

 

A mindig csinos, magára mindig adó 28 éves kedves ismerősünk, Csenge (nevezzük ezúttal így) friss anyukaként elmesélte nekünk, hogy már szülése előtt elhatározta, hogy szintén jóképű férje figyelmét szeretné azzal fenntartani, hogy a baba megszületése után sem fogja elhanyagolni magát, illetve külsejét.

Ezért egy héttel rá, miután hazakerült a kórházból, 10 évvel idősebb férjét azzal örvendeztette meg, hogy csinosan felöltözött, kisminkelte magát, és a babát anyukájára bízva, párjával pár órára a városba szökött romantikázni.

A fiatal anyuka elmesélte nekünk, hogy az eseten nem csak az anyósa, hanem az anyósa barátnői is teljesen kiakadtak, mondván "szülés után nem saját magával kellene foglalkoznia, hanem a babával".

Csenge ellenben nem érti, hogy mi a baj azzal, hogy egy kicsit jól érzi magát, a férje kedvében szeretne járni, és idézzük: "nem szeretne úgy kinézni, mint sok játszótéri anyuka". Az újdonsült anyuka arra hivatkozott, hogy ő még a szülőszobára is sminkben ment, mert ő ettől érezte jól magát.

Fotó: Freepik