Hűtőben kell tartani a tojást? Szakértőt kérdeztünk!

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Hűtőben kell-e tartani a tojást, vagy ez teljesen felesleges? Varga Ferenc élelmiszeripari mérnököt kérdeztük.

A kérdés különösen akkor érdekes, amikor nagyobb mennyiségű élelmiszert kell tárolnunk egyszerre, és nincs elegendő hely a hűtőszekrényünkben. Varga Ferenc élelmiszeripari mérnök tanácsait olvashatjuk a tojás tárolására, felhasználásra, mosására vonatkozóan.

Kezdjük azzal, hogy a tojás régebb óta létezik, mint hűtő. Így a kérdést gyorsan és logikusan megválaszolva: Nem, nem kell hűtőben tartani. De nézzük mélyebben. Miért gondolja valaki azt, hogy hűtőbe kell tenni a tojásokat.

Miért gondoljuk, hogy a tojást mindenképpen hűtőben kell tárolnunk?

A hűtő megjelenése és a tudomány fejlődése úgy hozta, hogy a legtöbb élelmiszert hűtőben tárolunk. Ennek oka: 7 Celsius fok alatt az élelmiszerek romlását okozó mikroszervezetek szaporodása lassítható, gátolható.

Mossuk vagy ne mossuk a tojást, mielőtt hűtőbe kerül?

A tojás a világ egyik legcsodálatosabb találmánya, egyrészt új élet kialakulását teszi lehetővé, másrészt teljes értékű tápanyagként szolgálhat más élőlények számára. A természet (evolúció) ezt a csodát nagyon jól bebiztosította, és egy tökéletes védőburkot (gondoljunk egy szkafanderre) képezve annak felületén. Ez a védelmi vonal, amíg nem sérül a tojás, zárt rendszerként kezelendő. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a tojás felülete ne lenne tele baktériummal, gombákkal esetleg vírusokkal, ami természetes szemmel láthatatlan.

A bélsárral szennyezett tojást természetesen mosni szokták.  Ez rendben is van, hiszen hivatalosan is így engedélyezett a tojás felhasználása - nem tiszta vízzel, hanem fertőtlenítős oldatban. Viszont így a védőfelületet is eltávolítjuk a tojás felszínéről. Ám, ha így teszünk, akkor a tojást a lehető legrövidebb idő alatt fel kell használnunk, így tárolni nem ajánlott!

Meddig felhasználható a tojás?

Rengeteg szakmai írás foglalkozik a tojás felhasználhatóságának idejéről, nagy átlagban vehetjük azt, hogy valahol 30-60 nap között lehet az igazság, ez persze sok mindentől függ. Ez az idő a hibátlan, sérülésmentes tojásokra igaz.

A hivatalosan vásárolt (bélyegzett) tojásoknál ezt az időt egyéb adatok mellett feltüntetik.

Mire kell ügyelni a tojás tárolásánál?

A tojás tárolását 20 Celsius fok alatt javasolják - vehetjük úgy, hogy szobahőmérsékleten tárolandó. A lényeg, hogy lehetőleg ez a hőmérséklet ne nagyon ingadozzon.

Hűtőben való tartás gondot nem okoz magánál a tojásnál, de gondoljunk bele, hogy azzal, hogy a betesszük egy zárt dobozba a tojásunkat, mit is teszünk. A tojást ugyan védjük, de mi van a háztartásban a hűtőben tartott élelmiszerekkel? Mint az előbb már érintettük, a tojás felületén rengeteg élő mikroszervezet található, köztük olyan is, amitől tartanunk kell: E. Coli, Salmonella. Ha beteszünk egy ilyet a hűtőbe, akkor az keringeti a zárt térben lévő levegőt. Ez a levegő tartalmazhat ezekből a mikroszervezetekből, ami a többi élelmiszerre kerülhet. Nem hiába követelik meg a tojások külön hűtőben tartását a hatóságok.

Összefoglalva, ha valakinek nincs otthon kizárólag tojás hűtésére használt hűtője, annak elegendő 20 Celsius fok körül tárolni, így is elállhat 30-60 napig - hűtőben sem lenne ajánlatos tovább tartani. Megmosni nem ajánlott tárolás előtt, csak közvetlen a felhasználás előtt.

  • Ha valaki csak sima vízzel mossa le (fertőtlenítős oldat javasolt), ügyeljen arra, hogy a feltörésnél ne szennyeződjön a tojáslé. Fontos, hogy kezeletlen tojás (fertőtlenítős mosás) levét ne fogyasszuk nyersen.
  • A „záp” eleve romlott tojásokra persze ez nem igaz, azt felhasználni nem szabad, szerencsére erre a természet is figyelmeztet a bomlástermékek szagával.
  • Feltörve, azaz tojáslé formájában, a tojás már nem védett, így azt tárolni csak hűtve lehet és lehetőleg 24 órán belül fel kell használni.

Szakértő: Varga Ferenc élelmiszeripari mérnök
Fotó: Freepik