Mit tehetsz, ha az anyósod csak idegesíteni tud?

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Az anyós-meny kérdés szinte minden családban kényes téma, aminek nagyon egyszerű magyarázata van.

Az újdonsült feleség az imádott és tökéletessé érett fiatalember oldalán általában nem tud elég jó lenni, sőt, semmit nem tud eléggé jól - a párunk édesanyja ellenben az, aki mindent helyesen tud, legalábbis azt, hogy az ő drága kisfiának mi és hogyan jó.

A nők 60 százaléka szenved az anyósa miatt

Terri Apter cambrdige-i szociológus kutatásában arra jutott, hogy a nők 60 százaléka szenved kisebb-nagyobb mértékben az anyósa miatt. Ezzel szemben a férfi a felesége édesanyjával sokkal jobban kijön.

- Még akkor is, ha ez nem tudatos, de egy idő után az anyós és meny odáig jut, hogy elkezdenek egymással versengeni - magyarázza Felicitas Heyne német pszichológus. – Ne csodálkozzunk, hiszen az anya az első nő, akivel a fiú életében először kapcsolatot létesít - fűzi hozzá Claudia Viganske kölni párterapeuta.

A rivalizálás során a férfi édesanyja általában azért szenved, mert ő maga már nem olyan fiatal, "nem tudja olyan jól a dolgokat", mint a menye, és már nem ő a legfontosabb nő a fia életében, és mindennek a fiatalasszony issza meg a levét.

A fiatal feleségek rendszerint arról számolnak be, hogy az anyós túlságosan beleavatkozik az új család életébe, rendezkedik a lakásban, felrúgja a családi megállapodásokat, mérgezi a párkapcsolatot, belefolyik olyan ügyekbe is, ami végképp nem rá tartozik.

Pszichológus: az anyós általában nem szándékosan akar rosszat

Felicitas Heyne pszichológusnő szerint - aki az anyósokat sopánkodó-kapaszkodó-intrikus és még további kategóriákba sorolja -, a legtöbb esetben a férfiak édesanyjai nem szándékosan akarnak rosszat a fiataloknak, és nem merő rosszindulatból vannak jelen a család éltében.

A pszichológus azt tanácsolja, hogy a fiatal nő már az első találkozásnál tudatosítsa magában, hogy a párja édesanyja egy teljesen más generáció, más értékekkel, más elképzelésekkel, eltérő ízléssel, véleményekkel. A szakértő mindenkit toleranciára és nyugalomra int: ha a párunk édesanyja kezdetben kéretlen tanácsot adna, akkor elfogadóan mondjunk egészen egyszerűen annyit, hogy "köszönöm".

Felejtsük el azt a tévképzetet, hogy az anyósunkkal teljes egyetértésben barátnők leszünk, vagy, hogy a gyerekünk tökéletes nagymamája lesz, adjunk alább az elvárásainkból. Kiválasztottunk magunknak egy férfit, akihez hozzámentünk, és akihez az édesanyja ugyanúgy hozzátartozik.

"Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű férfit kaptam"
Ha az anyóssal már elmérgesedett a viszony, akkor csak a barátságos, szeretetteljes megközelítés és az érzelmi nagyvonalúság mentheti meg a helyzetet - tanácsolja a pszichológusnő, aki elmeséli, hogy egy hölgy páciense a férje édesanyjának egy hatalmas csokor virágot küldött mindössze egy rövid üzenettel: "Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű férfit kaptam". Ezzel a nagyvonalú gesztussal pillanatok alatt sikerült kihúzni a kellemetlenségbe fordult helyzet méregfogát.

A pszichológusnő ugyanakkor elmagyarázza: az is nagyon fontos, hogy már egészen a kapcsolat kezdetén meghúzzuk a saját határainkat.

- Ha semmiképpen sem jutunk dűlőre az anyósunkkal, akkor nem tehetünk más, mint a férjünkre hárítjuk a problémamegoldást, aki a "hűségkonfliktus miatt" eddig homokba dugta a fejét - mondja Viganske.

Normális hangnem, tolerancia, mértéktartás - minden helyzet menthető

Bárkin is múlik a rossz viszony, akár az anyóson, akár a férjen, akár a rosszra fordult házasságon vagy az új partneren, a normális hangnem, a toleráns hozzáállás, egymás szempontjainak figyelembe vétele, az elfogadó megközelítés, a mértéktartás a kialakult rossz viszonyon biztosan tudnak segíteni, mert nincs lehetetlen helyzet.

Sokszor az unokák miatt pattan ki a konfliktus

Az unokák gyakran a konfliktus kiindulópontjai - mondja a párkapcsolati terapeuta. Vannak olyan nagymamák, akik közel akarnak lenni a kisunokájukhoz, vagy mindig velük szeretnének lenni, így akarva akaratlanul is bevonódnak a fiatal család életébe. - Szintén gyakori, hogy egy fiatal anyuka a saját édesanyját részesíti előnyben, amikor segítséget kér, ezért a párja édesanyja jobban kirekesztődik a fiatalok életéből - mutat rá a pszichológus.

- De ne feledjük, a fiataloknak sokszor van szükségük a nagyszülői segítségre, akik nemegyszer anyagilag is támogatják az újdonsült családot, és még bébiszitterként is remekül működhetnek. Innentől kezdve annyit kell csak eldönteni, hogy mit veszünk igénybe ebből, és cserébe mennyi beleszólást engedünk meg nekik - mutatnak rá a szakértők.

Forrás: Külföld
Fotó: Freepik