Nemrég vitte el az unokát a lánya. Hét közben nála van, mert nem bírta a bölcsődét, állandóan beteg volt. Alig egy hónapja, hogy nyugdíjba ment, azóta van nála a kisfiú. Keserves volt az a tíz esztendő, amit ledolgozott, pedig tulajdonképpen szerette, amit csinált. Nincs is annál szebb, mint amikor az ember keze virágoskertet öltöget egy darab vászonra, selyemre. Gyönyörűséget szerez sok embernek a hímzés, kézimunkázás, ha magának készíti, vagy valakinek ajándékba adja. A szívét, a lelkét is belevarrja a színes kalocsaiba, vagy egy matyó terítőbe, párnába. De, amikor pénzért kell csinálni, minél gyorsabban, reggeltől estig szinte megállás nélkül, akkor viszont robottá tud válni. A fárasztó munkáért pedig éppenséggel alig fizettek. De ehhez értett, és csak ennél a Háziipari Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni. Magára maradt a gyermekeivel, fel kellett őket nevelni. Az ujjait sokszor véresre szurkálta, estére alig tudott fogni vele. Nem szeretett gyűszűvel varrni, mert így jobban érezte a finom anyagot. A nyaka, a vállai estére elgémberedtek, a háta, a dereka az egész napos görnyedéstől mintha nem is az övé lett volna, pedig munka után várták az otthoni tennivalók. Mosni, főzni, takarítani kellett a családjára. Nagyon nehezen, minden fillért beosztva éltek. Aztán a gyerekek egymás után kirepültek, egyedül maradt a kis lakásban. Alig várta, hogy eljöjjön a nyugdíjazás ideje, így legalább tud segíteni a lányán. Az unoka úgyis a legnagyobb boldogság. Egész nap elfoglalja magát, éjszakára is nála marad a kicsi, így soha nem unatkozik.  Csak hétvégén viszi haza Lacikát a mamája.

Az a bizonyos első nyugdíj

Fogott egy szatyrot, a pénztárcát, és gyorsan átment a henteshez. Sajnos hűtőszekrénye nincs, meg a pénzét is nagyon be kell osztani. Kicsi munkabér után a nyugdíj sem nagy. Amúgy sem volt soha nagyétkű, mindig egy szelet karajt szokott venni. Kiklopfolja, bepanírozza, és megsüti. A zsírját egész héten elhasználja a kenyerére. Finom krumplipürét csinál hozzá és almakompótot. A csontját beleteszi a zöldséglevesbe, egy idős, madárcsontú, vékony asszonynak ez bőven elég, még vacsorára is marad belőle.  Alig voltak az üzletben, nézegette, melyik húsból kérjen egy szeletet.  Közben meggondolta magát. Elvégre ma hozta meg a postás az első nyugdíját, ezt meg kellene ünnepelni!

„Mit tetszik kérni, Tilda néni? „- kérdezte Gyuri a hentes. „Abból a karajból kérek „- mondta, és már mutatta is hogy melyikből. A hentes a tőkére tette, és ekkor Ő megszólalt: „két szép szeletet kérek”

Gyuri hentes kezében egy pillanatra megállt a kés, majd nevetve kérdezte:” csak nem vendége lesz, Tilda néni”?

Mintha szíven ütötték volna! Ennyire látja rajta a szegénységet még ez a fiú is? Nem tudta eldönteni, gúny, vagy csak szimplán érdeklődés volt a hangjában. Gyorsan összeszedte magát, és igyekezett könnyed hangon felelni. „Tudja, ma egy nagyobb összeget kaptam, és úgy döntöttem kirúgok a hámból! Mindkét szeletet én fogom megenni!” A fiú kissé zavarba jött, levágott két szép szelet húst, megmérte, és átadta. „Jó étvágyat kedves Tilda néni” - mondta nagyon udvariasan.

Mire hazaért, már elmúlt a rosszérzése. Azon kuncogott magában, hogy végül a fiú jött zavarba. Valószínű, nem is akarta megbántani, jópofáskodni akart csak.  Visszavette otthoni ruháját, jókedvűen nekilátott a takarításnak. Másnap kirántotta a két szelet karajt, a csontja a levesbe került, mint máskor. Finom, maga készítette metéltet főzött bele.  A fehér damaszttal és az ünnepi alkalmakkor használt tányérokkal megterített magának. A kamrában még talált egy üveg málnaszörpöt. A szép metszett poharakból vett elő egyet a szörpnek és komótosan megebédelt.

Természetesen most sem tudott többet enni, mint máskor. Hét közben a közeli gyár menzájáról szokott ebédet hozni, így a második szelet rántott karajt másnap a lányának adta. Jó lesz neki ebédre. Nevetve, jókedvűen mesélte el kalandját a két szelet hússal. Tulajdonképpen, tényleg „vendégé” lett a második husi. A történet majdcsak ötven éves, de akár ma is megtörténhetne.

Szerző: Gaálné Lőrinczi Éva - Kicsi gyermek koromtól szerettem a gyerekeket, az embereket. Úgy érzem, még most is immár nem fiatalon, gyorsan tudok kapcsolatot teremteni a pici babától kezdve az aggastyánig mindenkivel. A családom élete volt nagyon nehéz, és volt könnyebb, de mindig erős támaszai voltunk egymásnak. Ma is megrendít az emberi szenvedés minden formája. Írásaim többsége visszaemlékezés gyermek- és fiatalkoromra, az átélt nehézségekre, és a sok örömre, aminek részese voltam.

Nyitókép: Photo by David Monje on Unsplash