Mire kell figyelni, ha tízórait vagy uzsonnát csomagolunk a gyereknek?

• Szerző: PMM

Mire érdemes odafigyelni, ha a gyereknek tízórait, uzsonnát csomagolunk az iskolába? Olvasd el az élelmiszerbiztonsági és dietetikai szakemberek tanácsait!

 

A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító "energialöket" szükséges ahhoz, hogy a gyerek tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában - mondja Antal Emese dietetikus. A táplálkozási szakember azt javasolja a szülőknek, hogy ha indulás előtt nincs idő a reggelizésre, akkor is csomagoljunk a gyerekeknek harapnivalót, amit az iskolában, akár még az órák előtt meg tudnak enni.

Ideális reggeli dietetikai szempontból: a teljes kiőrlésű gabonából készült szendvics, amelyben hús, húskrém, sonka, tojás, zöldség van, ezek mellé pedig gyümölcsöt, vagy joghurtot lehet tenni.

Fontosnak mondta még a napközbeni folyamatos folyadékbevitelt, a víz kortyolgatását is, továbbá, hogy ha a gyereknek különórája van, vagy ha sportol, plusz ételt is készítsenek. Antal Emese ugyanakkor azt javasolta a szülőknek, hogy olyan tízórait, uzsonnát csomagoljanak, amit a gyerek valóban el fognak fogyasztani.

Mire ügyeljünk még, ha tízórait, uzsonnát csomagolunk?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ajánlása valamelyest másképpen fest. Ők azt gyűjtötték össze, hogy mi mindenre érdemes odafigyelni, ha a gyereknek tízórait, uzsonnát csomagolunk. A könnyebb átláthatóság kedvéért mi ezeket pontokba foglaltuk.

1.
Szánjunk rá elég időt, és reggelente frissen készítsük el az ennivalót!

2.
Alaposan mossunk kezet, amikor a gyerek reggelijét, tízóraiját és uzsonnáját készítjük!

3.
Élelmiszerbiztonsági szempontból ezek az ideális tízóraik, uzsonnák:

  • nem édes péksütemény,
  • nem édes kenyér,
  • balesetmentesen nyitható konzerv,
  • kemény sajtféle,
  • müzliszelet.

4.
Ezeket az ételeket kerüljük:

  • édességek,
  • cukorka,
  • csokoládé,
  • keksz,
  • süti,
  • édes keksz,
  • édes sütemény.

5.
Ezeket ajánlják a szakemberek, mert jól bírja a szállítást:

  • alma,
  • körte,
  • szilva,
  • szőlő,
  • pálcikára vágott répa vagy karalábé.

6.
Ezek az ételek gyorsan romlanak:

  • pástétom,
  • halas krém,
  • halszelet.

7.
Legjobb szomjoltó még mindig az ivóvíz, érdemes kerülni a cukros és szénsavas üdítőket, amelyektől csak szomjasabb lesz a gyerek, és fogmosás híján roncsolja a fogakat.

8.
Reggel beszéljük meg a gyerekkel, hogy melyik ételt mikor fogyassza, melyik áll el tovább, és melyik romlik könnyebben!

9.
Az uzsonnás táskába készítsünk nedves törlőkendőt is, hogy étkezés előtt legyen lehetősége megtisztítania a kezét!

10.
A szendvicset szalvétába, majd nejlonzacskóba vagy alufóliába csomagoljuk! A gyümölcsdarabokat, olajos magvakat külön zárható dobozba tegyük! A zöldségeket, gyümölcsöket alaposan csöpögtessük le, mielőtt becsomagolnánk!

11.
Érdemes jégakut használni, hogy hűvösen tartsa fogyasztásig az élelmiszert. E nélkül csak olyan élelmiszert csomagoljunk, amely nem tartalmaz romlandó alapanyagokat!

12.
Fontos, hogy olyan uzsonnás dobozt és palackot válasszunk, ami könnyen tisztítható és hűthető, nincsenek olyan részei, ahol beragadhatnak az ételmaradékok és megtelepedhetnek a baktériumok.

13.
Nem utolsó szempont a doboz mérete, alakja, és súlya sem. Ügyeljünk a jó záródásra és a könnyű nyithatóságra! A dobozokat minden használat után mossuk el! A maradékot és a csomagoló anyagokat dobjuk ki, mert fertőzést okozhatnak!

Forrás: Nébih, M1
Fotó: freepik.com