Hegyi gorillák nyomában Ugandában (x)

Uganda egy viszonylag jól szervezett afrikai ország, ahol jó a közbiztonság, és fejlett az infrastruktúra a többi afrikai államhoz képest. A hivatalos nyelv a szuahéli mellett az angol, tehát könnyen el lehet igazodni, ha van némi angol nyelvismeretünk. (x)

hegyi gorillák Ugandában

A tömegközlekedést csak akkor célszerű választani, ha szeretjük a kényelmetlenséget, de bérelhetünk autót is, elsősorban terepjárót érdemes, mert az elvisz bárhova minket. Az ország nemzeti parkjai is jól szervezettek, a legtöbb helyen még térerő is van. 

Miért épp Uganda?

A Wanderers szerint Ugandában sok érdekességgel találkozhatunk, ami Afrikára jellemző, rengeteg turista keresi fel az országot. Ha ellátogatunk erre a csodás helyre, érdemes előtte az interneten tájékozódni a szolgáltatásokról. Sok cég kínál trekking túrákat, szafarit, raftingot és hegymászást, de az autóbérlésről is gondoskodhatunk előre. 

Ami viszont elengedhetetlen, ha szeretnénk találkozni a híres hegyi gorillákkal, hogy legalább fél évvel előtte engedélyt kell kérni. A Wanderers írásában sok információt találhatunk még az országról és a látnivalókról, lehetőségekről, de most nézzük csak azokat a híres gorillákat!

Miért van szükség engedélyre ahhoz, hogy lássuk a gorillákat?

Mivel a gorillák száma aggasztóan alacsony, ezért a hatóságok naponta mindössze néhány tucat engedélyt adnak ki. Egy ilyen engedély egy órányi megfigyelést tesz lehetővé, azt viszont közelről, de bizonyos szabályok betartása mellett. 

A hegyi gorillák fele egyébként Ugandában él. Kisebb csoportokban élnek, amelyet egy idősebb és dominánsabb hím vezet, illetve védelmez. Szigorúan őrzött nemzeti parkokban találkozhatunk velük, a már említett előírásoknak megfelelően. 

Mielőtt Ugandába indulunk gorillákat megfigyelni, érdemes keresni egy túraszervező céget, amely elintézi az engedélyt, az időpontot, az adminisztrációt helyettünk, és jelez, ha bármi probléma lépne fel. Az időpont ismeretében célszerű megvenni a repülőjegyet is, valamint megszervezni a többi programot. 

Hol láthatók a gorillák?

A Bwindi Nemzeti Park sok veszélyeztetett faj élőhelye, ahogy a hegyi gorilláké is. A parkot sűrű erdő borítja, amely Afrika egyik leggazdagabb ökoszisztémáját rejti. A Bwindi Nemzeti Park az UNESCO világörökségének része. 

Ez az a hely tehát, ahol közelről láthatjuk ezeket az emberszabású majmokat természetes közegükben. Mivel a fővárostól nagyon távol van, érdemes terepjárót bérelni az egy napos úthoz. 

Szigorúan mérik a hatvan percet, nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni, ahogy enni sem a gorillák közelében. Kisebb csoportokra osztják a vezetők a turistákat, úgy indulnak velük az erdei gyalogútra. Természetesen vakut sem szabad használni a fotózáshoz, hiszen megijedhetnek az állatok, de azt tűrik, ha némán bámuljuk őket. 

A Mgahinga Gorilla Nemzeti Park a másik hely Ugandában, ami a hegyi gorillák élőhelye. Ez a 3645 méteres Sabyinyo vulkán ugandai részén helyezkedik el. Egyébként a vulkán mindhárom oldalán nemzeti parkok húzódnak, csak más-más országokhoz tartoznak. 

Szponzorált cikk (x)