Tényleg a legkisebb testvér a szülők kedvence?

• Szerző: MTI

A testvérek viadalában, amely a szülők figyelméért folyik, gyakran úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb testvér verhetetlen. Hiszen hogyan is versenyezhetne bárki egy elsőszülöttel. Azonban egy új kutatás azt találta, hogy a legkisebbek sokkal valószínűbben válnak a szüleik kedvencévé.

Nem kevesebb, mint 300, két tinivel élő családot kérdeztek meg a kivételezés mértékéről a Brigham Egyetem kutatói. A szakemberek arra jutottak, hogy a kisebb testvérnek fontosabb az, hogy megerősítsék abban a hitében, hogy ő a kedvenc, mert ez megerősíti a szüleivel való kapcsolatát is, az ellenkezője pedig gyengíti.

A nagytestvérnek mindez nem olyan fontos, nincs igazán hatással a szüleivel való kapcsolatára. Ennek oka az, hogy a kisebb testvérek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nagytesóikkal összehasonlítgassák magukat, mint az idősebbek.

„Ez nem azt jelenti, hogy az elsőszülött soha nem méri magát a kisebbhez. Csak egyszerűen nem annyira fontos ez a mindennapi életében” - mondta Alex Jensen professzor, azzal indokolva ezt, hogy többnyire az idősebbik a családban a „bezzeg gyerek”.

Hogyan kezeljük ezt gyakorló szülőként?

Nem feltétlenül az a megoldás, ha erőltetjük, hogy mindegyik gyerekünket egyformán kezeljük

„Ha a szülők szeretők, támogatók és összhangban vannak a gyermekeikkel, a kivételezés nem sokat számít. Azt mondanám, nem, nem kell egyformán bánnod velük, ha arra fókuszálsz, hogy rendben van az is, ha másként kezeled őket, hiszen különböző emberekről van szó, akiknek az igényei is különbözőek” – hívta fel a figyelmet a professzor.

A lényeg tehát a professzor szerint az, hogy tisztességesek legyünk, nem kell állandóan az egyforma bánásmódra törekedni. Ha így teszünk, azt a gyermekek is értékelni fogják és nem lesz belőle probléma.