Idén is tartanak tanszergyűjtést az Auchan áruházakban

• Szerző: MTI

Elkezdődött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan közös tanszergyűjtési akciója az áruházak előterében, a kezdeményezés augusztus 27-ig tart - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Több mint két héten keresztül lehet leadni a gyűjtőpontokon a pluszban vásárolt iskolaszert, amelyet a NOE azokhoz a többgyermekes családokhoz juttat el, amelyeknek nagyobb gondot jelent az iskolakezdés - írták.

Az immár hagyományos Auchan jótékonysági akcióban minden áruház részt vesz, mindenütt várják a felajánlott tanszereket - tették hozzá. Idén hatodik alkalommal rendez tanszergyűjtést az Auchan a nagycsaládosoknak. Tavaly 9600 csomagot tudtak eljuttatni a NOE segítségével azokhoz a szülőkhöz, akiknek komoly anyagi gondot okozott volna az iskolai felszerelés beszerzése.

Az Auchan vásárlóinak, szociális érzékenységüknek köszönhetően 2750 nagycsaládban úgy kezdhették meg a gyerekek a tavalyi tanévet, hogy nem kellett hátrányból indulniuk azért, mert hiányzott valamilyen tanszerük.

Most is arra kéri az áruházlánc a vásárlóit, hogy amennyiben tehetik, vegyenek egy-két iskolaszerrel többet, és azt a kijáratnál adják le a gyűjtőpontokon. Ugyan az Auchan egyedülállóan gazdag tanszerkínálatának zöme nem drágább, mint tavaly, sőt 400 termék még olcsóbb is lett, a tanévkezdés így is megterheli a családi kasszát, főleg ott, ahol több iskoláskorú gyermek van.

Leginkább tollat, ceruzát, színes ceruzát, filctollat, vonalzót, körzőt, radírt, tolltartót, ecsetet, festéket, gyurmát, tornazsákot, rajz- és írólapot, valamint füzeteket várnak. Az összegyűlt tanszerekből a NOE önkéntesei csomagokat állítanak össze, és elviszik azokat a rászoruló családokhoz a tanévkezdésre.

"Bízunk benne, hogy a gazdag választékunk lehetőséget ad a tudatos választásra, és ezen belül a mások iránti szolidaritásra és a segítségnyújtásra is" - jelentette ki Varga-Futó Ildikó, az Auchan CSR-igazgatója a közlemény szerint.

"Nagyon hálás vagyok az adományozóknak, hiszen nekik köszönhető, hogy immár hatodik alkalommal gyűjthetünk tanszereket az Auchan áruházakban" - emelte ki Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.

Fotó: freepik.com